Zentai sakkozók az első szegedi Sakk-napokon

2013-09-30

Az IPA program keretében megrendezett, első Sakk-napokra látogatott a zentai sakk-klub Szegedre. Tanulságos előadások után egy barátságos mérkőzésre is sor került. 

A sakk sport és a fiatalok sakk-oktatásának támogatása a Magyarország-Szerbia határtérségben (ProChess) -ez a hivatalos elnevezése annak a projektnek, melyet a Zentai sakk-klub és a szegedi Maróczy Sport Egyesület együtt valósít meg, 2013. másrcius 1. és 2014. augusztus 31. között. A projekt részeként szervezte meg a Maróczy Sport Egyesület az első szegedi Sakk-napokat, 2013. szeptember 28.-án és 29.-én, amelyre a zentai Sakk-klub is meghívást kapott. Egy autóbusznyi, közel ötven Zenta-környéki sakkozó érkezett Szeptember 28.-án a Szent Györgyi Albert Agórába, hogy a jeles eseményen részt vegyen. 

A program megnyitója után előadásokat hallgattak a résztvevők. Először Dr Duró Zsuzsa pszichológus és tehetségkutató számolt be egy érdekes pszichológiai kísérletről. Az óvodás és kisiskolás korosztályban bebizonyították, hogy a sakkozó gyerekek jobban teljesítenek a nemsakkozó kortársaiknál, mind a matematika, mind az olvasás (!) terén. 

Herpai József, sakk-oktató a sakk oktatás gyakorlati tapasztalatairól, Mikó Valér, tanár pedig a szegedi sakkélet történelméről tartott előadást. Papp Petra, női nemzetközi sakk nagymester egy sakk tankönyvet ismertetett. 

A vendéglátók ebéddel kínálták meg a résztvevőket, majd egy barátságos, visszavágós, 50 táblás mérkőzésen elverték a port a vajdasági különítményen. A meccs a barátság jegyében zajlott, és az eredménytől függetlenül mindkét csapat tagjai jól érezték magukat. A teremben valóban érződött a sakkozók nemzetközi szövetségének jelmondata: Gens Una Sumus (egy nemzet vagyunk).