Szeged – Zenta Ifjusági Sakk Csapattalálkozó

3. nap :Zenta, 2009 március 14.

 

Az „Esély a stabilitásért”  Közalapitvány támogatásával megvalósult rendezvénysorozat március

 14-én harmadik, egyben befejező állomásához érkezett. Szép igazi tavaszi napon, egy nagyszabású rapid sakkversennyel zárult a két határmenti város, Szeged és Zenta ifjusági sakkózóinak csapattalálkozója.

A helyszin Zenta volt, ahol a sakk-klub termei megteltek sakkozó gyerekekkel és a sakkot kedvelő nézőkkel.

 

A versenyen 65 versenyző indult, amelyen a hazai gyerekek voltak többségben, de a szegediek is nagy reményekkel érkeztek. A zentai és szegedi sakkozók mellett sok gyermek érkezett a versenyre a környékbeli városokból. Az  összes induló egy 9 fordulós 15-15 perces svájci renszerű versenyen mérte össze tudását de az eredményeket 3 korcsoportban értékelték a szervezők: az 1991.01.01 és 1993.12.31. között születettek; az 1994.01.01.és a1996.12.31. között születettek; és a legkisebbek akik 1997.01.01 után születtek, képeztek külön csoportokat.

 

Az összetett elsőségért két játékos volt végig nagy harcban: a szegedi Csirk András,és a zentai NovákTamás fej-fej mellett haladt egészen a 7.forduló végéig : mindenkit megvertek, akivel csak összekerültek, egyedül gymással nem birtak. A 8 fordulóban Novák Tamás szerzett szusszanásnyi előnyt mivel Csirik András megosztozott a ponton Ágoston Áronnal. Az utolsó fordulóban a fiatal zentai tehetség Kecskeméti Árpád hosszú küzdelemben legyőzte aCsirik Andrást, aki ezzel a győzelemmel menyerte a legkisebbek különversnyét. Novák Tamás eközben elsőségét még egy győelemmel biztosította be, így végül 1,5pont előnnyel nyerte az összetett versenyt a 2. helyezett Csirik András és a 3. helyezett Újházi Mihály (aki a '94 . és a '96 között születettek versenyének bajnoka lett) előtt.

 

A további helyzésekért is nagy harc folyt, szoros volt a mezőny, igy mindenki reménykedett, hogy egy –egy győzelemmel sokat léphet előre a rangsorban.

 A verseny végeredménye:

 

Hely

Neve

 

Pont

F/N

 Buch

Berg

 

 

 

Prog

  1

2

3

4

5

6

7

8

9

1

Novak, Tamas

 

8.5

F

 52.0

  48.5

 

 

 

42.5

  1

1

1

1

½

1

1

1

1

2

FM Csirik, Andras

 

7.0

F

 58.0

  43.25

 

 

 

40.5

  1

1

1

1

½

1

1

½

0

3

Ujhazi, Mihaly

 

7.0

F

 54.5

  39.0

 

 

 

38.0

  1

1

1

1

1

0

0

1

1

4

Agoston, Aron

 

7.0

F

 51.0

  38.25

 

 

 

36.0

  1

1

½

½

1

1

½

½

1

5

Kecskemeti, Arpad

 

7.0

F

 48.0

  34.5

 

 

 

32.0

  0

1

1

1

1

0

1

1

1

6

Agoston, Adam

 

6.5

F

 49.5

  33.0

 

 

 

34.5

  1

1

0

1

1

1

½

0

1

7

Kaszas, Viktor

 

6.0

F

 55.0

  33.25

 

 

 

35.5

  1

1

1

½

1

0

½

1

0

8

Valyi, Adel

w

6.0

N

 51.5

  30.5

 

 

 

32.0

  1

1

1

0

1

0

0

1

1

9

Csonka, Balazs

 

6.0

F

 51.0

  30.0

 

 

 

33.0

  1

0

1

1

1

1

0

1

0

10

Juhasz, Bencze

 

6.0

F

 48.5

  29.0

 

 

 

28.0

  0

1

1

0

1

1

1

0

1

11

Lorincz, Renata

w

6.0

N

 48.0

  30.25

 

 

 

33.0

  1

1

½

1

0

1

0

1

½

12

Papp, Peter

 

6.0

F

 46.0

  28.5

 

 

 

29.0

  1

1

0

1

0

0

1

1

1

13

Vilagos, Emil

 

6.0

F

 46.0

  28.0

 

 

 

30.0

  0

1

1

1

0

1

1

1

0

14

Molnar, Gabor Roland

 

6.0

F

 43.0

  24.0

 

 

 

29.0

  1

1

0

0

1

1

0

1

1

15

Bosznai, Bence

 

5.5

F

 51.5

  27.75

 

 

 

31.5

  1

1

1

0

0

1

1

0

½

16

Barocsi, Adam Attila

 

5.5

F

 50.0

  25.0

 

 

 

34.5

  1

1

1

0

1

1

½

0

0

17

Balint, Daniel

 

5.5

F

 48.0

  24.0

 

 

 

28.5

  1

1

0

0

1

1

0

1

½

18

Koszo, Attila

 

5.5

F

 47.5

  24.75

 

 

 

28.5

  1

1

0

1

0

0

1

1

½

19

Horvath, Aleks

 

5.5

F

 45.0

  24.25

 

 

 

26.5

  1

0

1

0

1

0

1

1

½

20

Csirik, Janos

 

5.5

F

 44.5

  23.75

 

 

 

31.5

  1

1

0

1

1

0

1

0

½

21

Balazs, Bettina

w

5.5

N

 37.0

  17.75

 

 

 

24.5

  0

1

1

0

½

1

0

1

1

22

Farkas, Sandor

 

5.0

F

 48.5

  23.75

 

 

 

28.0

  1

0

½

1

½

1

1

0

0

23

Valyi, Blanka Borbala

w

5.0

N

 44.0

  19.5

 

 

 

28.0

  1

0

1

1

0

1

0

1

0

24

Szel, Aleks

 

5.0

F

 43.5

  20.5

 

 

 

24.0

  1

0

1

0

1

0

0

1

1

25

Kormanyos, Akos

 

5.0

F

 43.5

  18.5

 

 

 

31.0

  1

1

1

1

0

0

0

0

1

26

Soklovacki, Mila

w

5.0

N

 42.5

  20.5

 

 

 

26.0

  1

0

1

1

0

0

1

0

1

27

Vrabel, Mate

 

5.0

F

 41.5

  18.5

 

 

 

23.0

  0

1

0

1

1

0

1

0

1

28

Csonka, Attila

 

5.0

F

 40.5

  19.0

 

 

 

22.0

  1

0

0

1

0

1

0

1

1

29

Sarnyai, Daniel

 

5.0

F

 38.5

  17.0

 

 

 

24.0

  0

1

1

0

1

0

1

0

1

30

Vadkerti, Luca

 

5.0

N

 37.0

  16.5

 

 

 

22.0

  0

0

1

1

0

1

1

1

0

31

Kecskemeti, Krisztina

w

4.5

N

 42.0

  17.75

 

 

 

26.5

  1

½

0

1

½

½

1

0

0

32

Simendic, Nikola

 

4.5

F

 41.0

  16.75

 

 

 

26.0

  1

0

1

0

1

½

1

0

0

33

Samardzic, Djurdjina

w

4.5

N

 39.5

  14.75

 

 

 

20.5

  0

0

1

1

½

1

0

0

1

34

Piri, Denes

 

4.5

F

 38.5

  16.25

 

 

 

18.5

  0

0

1

1

0

0

1

1

½

35

Jaksic, Aleksandar

 

4.5

F

 38.0

  15.5

 

 

 

21.0

  1

0

0

0

1

½

1

1

0

36

Zatyko, Norman

 

4.5

F

 36.5

  16.75

 

 

 

23.5

  1

0

1

0

1

0

0

1

½

37

Kecskes M, Laszlo

 

4.0

F

 41.0

  12.0

 

 

 

21.0

  0

1

1

0

0

1

0

1

0

38

Szenes, Mark

 

4.0

F

 40.0

  15.75

 

 

 

21.0

  1

½

0

0

½

½

1

0

½

39

Ludanji, Szabolcs

 

4.0

F

 40.0

  14.0

 

 

 

20.0

  0

1

1

0

0

1

0

0

1

40

Lipot, Tamas

 

4.0

F

 40.0

  13.0

 

 

 

18.0

  0

0

1

0

1

1

0

1

0

41

Papp, Andor

 

4.0

F

 39.5

  12.5

 

 

 

19.0

  0

1

0

1

0

1

0

0

1

42

Szabo, Daniel

 

4.0

F

 38.5

  15.0

 

 

 

22.0

  1

0

½

0

1

1

0

0

½

43

Korponai, Akos

 

4.0

F

 37.5

  12.0

 

 

 

19.0

  0

0

1

0

1

1

1

0

0

44

Csoka, Erik

 

4.0

F

 37.0

  13.0

 

 

 

22.0

  0

1

1

0

0

1

1

0

0

45

Szarvak, Tamas

 

4.0

F

 35.5

  14.25

 

 

 

19.0

  0

1

0

1

½

0

0

1

½

46

Zsoter, Kitti

 

4.0

N

 35.5

  11.25

 

 

 

18.0

  +

0

0

0

1

0

1

0

1

47

Benko-Kiss, Medard

 

4.0

F

 33.0

  10.5

 

 

 

19.0

  0

1

0

1

0

0

1

1

0

48

Piri, Attila

 

4.0

F

 30.5

  9.0

 

 

 

14.0

  0

0

0

1

0

1

1

0

1

49

Gubik, Gabor

 

4.0

F

 27.5

  9.0

 

 

 

15.0

  0

1

0

0

0

1

0

1

1

50

Csanadi, Istvan

 

3.5

F

 42.5

  15.0

 

 

 

21.5

  0

1

1

1

0

0

0

0

½

51

Barsi, Emilia

 

3.5

N

 37.0

  10.0

 

 

 

19.5

  1

0

0

1

½

0

0

1

0

52

Zoraja, Nebojsa

 

3.5

F

 26.5

  4.5

 

 

 

13.0

  0

+

0

0

0

0

1

½

1

53

Szegletes, Zita

 

3.0

N

 38.0

  10.0

 

 

 

17.0

  1

0

0

1

0

0

0

1

0

54

Virag, Attila

 

3.0

F

 36.0

  8.75

 

 

 

16.5

  1

0

0

½

½

0

0

1

0

55

Rozsa, Marton

 

3.0

F

 32.5

  6.75

 

 

 

12.0

  0

0

0

+

1

0

0

0

1

56

Rekecki, Armin

 

3.0

F

 32.5

  6.0

 

 

 

14.0

  0

0

1

0

0

1

1

0

0

57

Budai, Balazs

 

3.0

F

 31.0

  7.5

 

 

 

13.0

  0

1

0

0

0

1

0

0

1

58

Popesko, Marko

 

3.0

F

 31.0

  6.0

 

 

 

13.0

  0

0

0

1

0

1

1

0

0

59

Serfozo, Akos

 

3.0

F

 30.5

  3.25

 

 

 

13.0

  0

0

+

0

1

0

0

0

1

60

Bajusz, Andras

 

2.5

F

 31.5

  4.5

 

 

 

11.0

  0

0

0

½

1

0

1

0

0

61

Stoiljkovic, Aleksa

 

2.5

N

 28.0

  4.0

 

 

 

7.0

  0

0

0

0

1

0

0

½

+

62

Mijic, Vasilije

 

2.0

F

 30.5

  2.75

 

 

 

8.0

  0

0

0

1

0

0

0

+

0

63

Meszaros, Samuel

 

2.0

F

 30.5

  2.75

 

 

 

7.0

  0

0

0

0

0

+

1

0

0

64

Iliasev, Andrej

 

2.0

F

 26.5

  1.25

 

 

 

5.0

  0

0

0

0

0

0

+

1

0

65

Rozsa, Robert

 

1.0

F

 32.0

  0.25

 

 

 

5.0

  0

0

0

0

+

0

0

0

0

 

A dijazottak:

 

Az Ifjusági Egyéni Rapid Verseny díjazottjai korcsoportonként

1991 - 1993

1994 - 1996

1997 - 2001

1. Novák Tamás

1. Ujházi Mihály

1. Kecskemeti Árpád

2. Csirik András

2. Agoston Áron

2. Vályi Adél

3. Ágoston Ádám

3. Lőrincz Renáta

3. Csonka Balázs

 

Maróczy Géza SE Szeged,   Sakk klub „Zenta” Zenta